Kormány & Szolgálat a korai egyházban

1. FEJLŐDÉS ZSIDÓ GYÖKKEREKBŐL

1.1 A zsidó minta

Krisztus idején uralkodó zsidó tanács a Szanhedrin volt (συνεδριον – sunedrion). Ez főpapokból állt (αρχιερευς – archiereus), máshol (πρεσβυτερος – presbiterek) és írástudók (γραμματευς – grammatheus) (Lk 22:66, Mt 26:3, 57-9, Mk 14:43, 53, 15:1, Acts 4:5(vö Acts 4:23)). Mk 15:1 arra következtet, hogy a teljes Szanhedrin másokat is tartalmazhatott. Az a bevett gyakorlat, hogy mindhárom csoportra kifejezetten hivatkoznak, amikor a zsidó vezetés találkozóiról beszélünk, azt jelzi, hogy a kifejezések korántsem voltak egyenértékűek.: de ez mind kiemelkedő szerepet játszott a kormányban.

Az „uralkodók” kifejezés’ úgy tűnik, hogy a főpapokkal azonosnak tartják, de különbözik a vénektől Acts 4. Néhány más hivatkozásban csak papokról és vénekről olvashatunk: de más részekkel való összehasonlítás azt mutatja, hogy ezekben az esetekben az írástudók szerepeltetésére következtetnek (Mt 26:47(vö Mk 14:43), Mt 27:1(Mk 15:1)). Ez arra utal, hogy „idősebb’ bizonyos mértékig egy általános kifejezés volt, amely magában foglalhatja azokat, amelyeket általában írnokokként jelölnek. Gamaliel, a Szanhedrin kiemelkedő tagja, „jogtanítóként” írják le’ (νομοδιδασκαλος – nomodidaskalos) ban ben Acts 5:34) – ben is megjelenik ez a kevéssé használt kifejezés Lk 5:17-21, ahol a jelek szerint az írástudókra vonatkoztatják.

Ez a kormányzati rendszer elvileg a lelkipásztori szolgálatot testesítette meg, közigazgatási, doktrinális, sőt prófétai szolgálatokat (utóbbi a főpap személyében (Jn 11:49-52). Végzetes gyengesége magukban a férfiakban volt. Nyilvános elismerést követeltek, és megszűntek szolgák lenni (Lk 11:43 & 46); az emberi hagyományt Isten igéje elé helyezték (Mk 7:6-13) és elveszített minden valódi tanbeli vagy prófétai belátást (Mk 12:24-7, Jn 3:10-12 & 5:37-44).

1.2 A zsidó struktúrák módosítása

A fenti három csoportból csak egy, 'máshol', címét továbbvitte az egyházi struktúrákba; bár ebben az esetben is a cím egy időre lejárt.

Jézus írástudóinak kicsinyes veszekedései’ nap a korai egyház gúny tárgyává tette őket (1 Cor 1:20), és azokat, akik „törvénytanítók” akarnak lenni’ (νομοδιδασκαλος – nomodidaskalos – 1 Tim 1:7) rosszallóan nézték. Ez messze nem a tanári szolgálat elutasítása volt, azonban. Az írástudók’ a tanítás elavult volt, spekulatív és csípős: míg Jézus ismertetőjele’ tanítás, és azoknak, akik követték őt, hogy friss volt, mérvadó, és inkább a törvény szellemével, mint betűjével foglalkozik (Mt 13:52, 7:28-9, 23:23, Jn 3:10-11, 1 Pet 4:11 (ez az utolsó hivatkozás nem csak a tanításra vonatkozik)). És így, bár a kifejezést elvetették, a tanítási funkció tovább folytatódott, és nagy megtiszteltetésben részesült az egyszerű „tanító” cím alatt’ (διδασκαλος – didaskalos).

A papságot mint intézményt teljesen felülírta az, hogy Jézust egyetlen főpapunkként elismerték (Heb 7:11-28), és minden hívő papságáról (1 Pet 2:9). Közvetítő szerepük felesleges volt, egyéb funkcióikat másokra ruházták. Az apostolok valószínűleg a legközelebbi N.T. egyenértékű.

2. APOSTOL(αποστολος – az apostolok)

2.1 Jézus’ A Tizenkettek hívása

2.1.1 Kik voltak ők?

• Simon és Andrew Barjona (’Jonának fia’ vö. John 1:42, 21:15, Mt 16:17). Simon ("egy nádszál") átkeresztelték Kéfásra (arameus) vagy Péter (görög – mindkettő 'követ' jelent). Betsaidából származó halászok voltak, a Galileai-tenger északi végén (Lk 5:10, Jn 1:44).
• Jakab és János, Zebedeus fiai, a betsaidai halászok is (Lk 5:10, Jn 1:44). Családjuk valószínűleg virágzó halkereskedő volt, mivel bérelt szolgákat alkalmaztak (Mk 1:20), erős kapcsolatok Jeruzsálemben (Jn 18:15-6) és egy ambiciózus anya (Mt 20:20-1)! Boanergesnek hívták őket („mennydörgés fiai”) Jézus által (Mk 3:17).
• Philip, aki szintén Betsaidából származott (Jn 1:44).
• Bartholomew (arameus, "Tholmai fia"). János evangéliuma ehelyett Nátánaelként hivatkozik rá ('Isten ajándéka'), ami valószínűleg a keresztneve volt. Philip barátja volt, Kánától (Jn 1:45-51 & 21:2), ról ről 12 mérföldre (3 órák’ séta) W. a Galileai-tenger és 8 mérföld N. Názáretből.
• Tamás (arameus) vagy Didymus (görög – mindkét név jelentése "iker"). Kétkedő volt, de hűséges (Jn 11:16 & 20:24-9).
• Matthew („Jehova ajándéka”), Levinek is nevezik ("csatlakozott"), Alfeusz fia. (vö. Mt 9:9 (Matthew) val vel Mk 2:14 & Lk 5:27 (Levi). Adószedő volt (ÁLTAL 'közember') a rómaiak számára – nagyon népszerűtlen munka! Kapernaumból származott (ahol Jézus is tartózkodott vö. Mt 4:13, 9:1, Mk 2:1). Ez a Galileai-tenger mellett volt, 3½ mérföld S.W. a Betsaida.
• Jakab, Alfeus fia. Egyik hivatkozás sem utal semmilyen családi kapcsolatra Mátéhoz, akinek az apja ugyanazt a nevet viselte.
• Lebbaeus, akit Thaddeusnak hívtak (vö. Mt 10:3 & Mark 3:18) hanem „Jakab Júdásaként” is emlegetik’ ban ben Luke 6:16 és John 14:22. Jézusnak volt két féltestvére, Júdás és Jakab (vö. Mt 13:55): de azt mondják, hogy nem hittek benne földi szolgálata alatt (Jn 7:5 & Mk 3:21-32), így valószínűbb, hogy James volt az apja neve.
• Simon Zealots (görög) vagy kananiták (arameus) – mindkettő jelentése 'zelot'. A zelóták zsidó római-ellenes forradalmárok voltak. A kananiták azt is jelenti, hogy „Kánaán lakója”.’ (Nyugat-Izrael nagy részét lefedő kifejezés).
• Iskariótes Júdás, Jézus’ áruló. A pénz után nézett; de becstelenül (Jn 12:6).

2.1.2 Első találkozások

Jn 1:35 – 2:25. Jézus’ az első találkozások Johnnal (a névtelen tanítvány), András, Simon, Fülöp és Nátánael, közvetlenül a pusztában történt kísértése után, adjon néhány értékes betekintést abba, ahogyan ő gyakorolta vezetői szerepét.

• Mielőtt elkötelezettségre szólítana fel, Jézus meghívta őket, hogy figyeljenek (Jn 1:39).
• Olyan tanítványokat akart, akik megszámolták a költségeket (vö. Lk 14:25-33). (Of the 11, all but John would be martyred!)
• Ez a megfigyelés életének minden részére kiterjedt – nemcsak a közszolgálatát. Túl gyakran, az emberek szolgálati ajándékaira koncentrálunk, és elhanyagoljuk személyes életüket.
• Jézus még azt is megkéri, hogy a családjával töltsenek időt; ami nem lehetett könnyű, mivel a testvérei nem hittek benne (Jn 2:12 & 7:5). Gondolkozzon el rajta – milyen hatással lett volna rád mindezt látni?
• Jézus nem haragudott a szkepticizmusra (Jn 1:45-51).
• Új nevet és új látásmódot adott (Jn 1:42 & 50-1). Ha hatékonyan akarunk vezetni, túl kell vinnünk az embereket korlátaikon, ahogyan önmagukat és jövőjüket látják. Meg kell mutatnunk nekik Istenben rejlő lehetőségeiket.
• Vette a fáradságot, hogy személyesen is megismerje őket (Jn 1:39 idő, Jn 1:42 bensőséges megértés, Jn 1:43 keresve, Jn 1:48 ima). Ha ezt nem azokért teszi, akik közvetlenül Önnek felelnek, ki lesz még?
• Erőben és személyes elkötelezettségben is megmutatta annak valóságát, amit tanított (Jn 2:11 & 17).
• Kerülte az elhamarkodott kötelezettségvállalásokat (Jn 2:23-5). A megtértek közül néhánynak valódinak kellett lennie: de, ahelyett, hogy kijelentette volna magát, és túl sokat keres vagy kínál, Túl korai, Kész volt bízni és várni.

2.1.3 Korai tanítványság

Jn 3:22-4 & 4:1-3. Ezek az események Keresztelő János letartóztatása előtt történtek, és ezért a többi evangéliumban leírt tizenkettővel való találkozás előtt (lát Mt 4:12 & Mk 1:14). Bár csak János, András, Simon, Fülöpöt és Nátánaelt név szerint emlegették, Acts 1:21-2 arra utal, hogy mind a tizenkettő találkozott Jézussal ebben az időszakban.

Jézus azonban már elkezdte fegyelmezni ezeket az embereket, annak ellenére, mint látni fogjuk, még nem kötelezték el magát Neki. Ez pedig többről szólt, mint a hallgatás. Jézus már megkeresztelte másokat (Jn 4:2)!

Vegye figyelembe, hogy ez a bűnbánat keresztsége volt, Jézus iránti személyes elkötelezettség nélkül (az első utalások erre Mt 28:19 és Acts 2:38; ami megmagyarázza, hogy Jézus miért nem keresztelt meg senkit). Nem kérhetünk meg valakit, hogy kereszteljen meg valakit Jézusban’ hatóság, ha önmagukat nem nyújtják be teljesen: de bármelyik bűnös segíthet a másiknak megvallani bűneit. Jézus a lehető legnagyobb mértékben bevonta a tanítványait, a lehető leghamarabb.

2.1.4 Döntés ideje

Lk 5:1-11 (Mt 4:18-23). Mostanáig, a tizenketten részmunkaidős tanítványok. Jézus után’ halfogás, Péter látja, milyen sekélyes volt a bűnbánata és elkötelezettsége. Jézus most felszólítja a tanítványokat, hogy adjanak fel mindent érte.

Hasonlóképpen, Jézus Máténak hívja, aki azonnal feladja adószedői állását Mt 9:9-13, Mk 2:14-7 & Lk 5:27-32. Mellékesen, szerinted mi a döntő különbség Máté búcsúestje és a leendő tanítvány között, aki el akart menni és elbúcsúzni az otthoni népétől (Lk 9:61-2)?)

2.1.5 A Tizenkettő kiválasztása

Lk 6:12-6. Még akkor is, ha Jézus elég sok időt töltött a tanítványaival, mielőtt eldöntötte, kit nevez ki apostolnak, az egész éjszakát imával töltötte.

Ez megérzi annak fontosságát, hogy nagyon körültekintően kell eljárnunk, kit nevezünk ki a gyülekezet bármely tisztére.

Ez is hangsúlyozza annak fontosságát, hogy keressük Isten irányítását, ahelyett, hogy saját megértésünkre hagyatkoznánk. A látszat könnyen félrevezethető (1 Sam 16:6-7).

2.1.6 Áruló egy barátért

Jézus valószínűleg mindvégig tudta, hogy Júdás el fogja árulni (Jn 2:25). De olyan rendíthetetlenül törődött vele, hogy, még az utolsó estén is, a többi tanítvány nem sejtette, hogy ő az áruló. Tehát ha mások cserbenhagynak, hála Istennek, hogy nem szólt előre, és ez, ellentétben Júdással, van remény, hogy javulni fognak.

Figyeld meg Júdás magvait’ pusztulás be Jn 12:4-8. Valószínűleg külön költ magára, amikor senki sem keresi; de megpróbálja megnyugtatni a lelkiismeretét azzal, hogy másokban keresi a hibát (ebben az esetben, Jézus). Sátán csak erre várt (vö. Matthew 26:6-16 & Luke 22:3-6). Mielőtt másokat kritizálna, mindig kérdezd meg magadtól, „Csinálok-e valaha ilyen dolgokat?”

2.2 Crunch Lessons in Leadership

2.2.1 A vezetés természete

• Az igazi vezetés a szolgaság. Mt 20:20-9 & Jn 13:1-17. Teljesen más, mint a zsidó vezetők (Mt 23:2-12).
• A tekintély abból fakad, hogy fennhatóság alatt vagyunk. Mt 8:9, Lk 9:1-2, Jn 5:19-23, 15:4-17.

2.2.2 Kulcsfontosságú alapelvek

• Elérhetőség. Nem vezethetsz, ha nem figyelsz! Istennek, az imában, és az alattad lévőknek is (Mk 9:33-7).
• Fókusz. Ahelyett, hogy megpróbálna mindenkit tanítani, Jézus tanítványt adott néhányan, és arra tanította őket, hogy tanítsanak másokat Mt 28:19. Ez az elv a mai gyülekezeti vezetőkre is ugyanúgy vonatkozik – elsődleges feladatunk, hogy másokat felszereljünk (lát Eph 4:11-2).
• Azok, akik megpróbálják és elbuknak, többet érnek el, mint azok, akik nem próbálkoznak (például. Mt 14:25-32).
• Delegáció és bizalom. Arra buzdította a tanítványokat, hogy tegyenek valamit (például. Mt 14:16, Lk 10:1-20).

2.2.3 Tárgyleckék

• A vezetés nem az erőforrásaidon múlik. Lk 10:3-4.
• Békének kell lenned, hogy békét adj. Lk 10:5-6 (vedd észre, hogy a te békéd adatik meg). Inkább azt adjuk át, amilyenek vagyunk, mint azt, amit mondunk.
• A vezetőknek tudniuk kell adni és kapni is. Lk 10:7-9. Adni kiváltság: de amikor megalázzuk magunkat, hogy megkapjuk, az ajándékozó áldásának eszközei is lehetünk (például. Jn 4:6-15).

2.3 Az apostoli szolgálat fejlesztése

2.3.1 Júdás’ Csere

Acts 1:15-26. Az apostolok kritériumai a Júdás helyettesítésére azt mutatják, hogy a 12 nem voltak az egyetlenek, akik követték Jézust szolgálata során. Nem tudjuk, hányan voltak még; de a két legjobb, Joseph Barsabas Justus és Mátyás egyaránt jól képzett; és végül imádságos sorsvetéshez folyamodtak, hogy válasszanak közöttük.

Vegye figyelembe, hogy milyen kivételes körülmények között alkalmazták ezt a gyakorlatot. Először, figyelembe vették a választást szabályozó szentírási kritériumokat, majd a jelöltek alkalmasságát, kétségtelenül beleértve azt is, amit ők maguk tudtak ezeknek az embereknek az erkölcsi jelleméről. Csak akkor, nem találván semmit köztük, kértek-e jelet. Ne kérj jeleket, ha vannak szentírási és erkölcsi okok, amelyek miatt érdemes vagy nem szabad választanod.

Egyes tudósok azt állítják, hogy az apostolok hibát követtek el Mátyás kinevezésekor, és hogy a tizenkettedik apostol Pál lett volna. Ez két fő okból kérdéses: először, Pál nem volt Jézus földi szolgálatának tanúja, halál és feltámadás (Acts 1:21-2) és, másodszor, azt feltételezi, hogy csak kellett volna 12 apostolok.

De mi van Józseffel?, a majdnem apostol? Nem lehetünk mindannyian apostolok: de képzeld magad a helyzetébe. Duzzogtál volna, haragudtam Istenre, amiért nem téged választott, vagy féltékeny volt Mátyásra? Hogyan reagálsz, ha egy testvér szolgálata több figyelmet kap, mint a tiéd?? Kinek van joga választani? Kit szolgálsz, és milyen okból?

2.3.2 Péter szerepe

Figyeld meg a fentiekben, bár Péter elkezdi a folyamatot, a döntést társaságilag hozzák meg (vö. Acts 1:15,23,24,26).

Mt 16:19 nagy vitát váltott ki a katolikusok és a protestánsok között, főként arról a kérdésről, hogy „ez a szikla” Pétert jelent-e, Jézusba vetett hitének megvallása, vagy magát Jézust. Jézus következő szavai, „Neked adom a mennyek országának kulcsait, és amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.’ szólnak Péterhez egyenként, megerősítve Péter vezető szerepét az apostolok között. De veszélyes a tanokat egy vers vitatható értelmezéseire építeni. Ban ben Mt 18:18, Jézus hasonló ígéretet tesz minden tanítványának; ennek a tekintélynek a bemutatása nem korlátozódik Péterre vagy akár csak az apostolokra (hacsak nem gondolod Mt 18:19 is csak rájuk vonatkozik!).

Péter volt az összesített éllovas, ahogyan Jézus jelezte (Lk 22:31-2, Jn 21:15-7). De ha megnézzük a korai gyülekezet tényleges gyakorlatát, azt látjuk, mint fent, a döntések Isten akaratának testületi meglátásán alapulnak. Péternek nem volt döntő szavazata, vagy akár szükségszerűen a végső szót (lásd alább). Ő sem volt a hiba vagy a javítás felett (Gal 2:11-4). A vezetés nem ad tévedhetetlenséget, vagy feljogosítja a vezetőt arra, hogy lelki belátással figyelmen kívül hagyja mások tanácsát.

2.3.3 James

Ban ben Acts 8:1 & 14 úgy tűnik, hogy a vezetés továbbra is kizárólag az apostolok kezében van. Hasonlóképpen Acts 9:27, Pál első jeruzsálemi gyülekezeti látogatásának leírása nem tesz említést a vénekről, hanem csak az apostolok. De Pál kijelenti Gal 1:15-19 hogy három évvel elhívása után meglátogatta Pétert Jeruzsálemben és, érdekesebben, hogy Jézus’ Jakab testvért is apostolnak tekintették. Nyilvánvalóan a többi apostol távol volt ekkor (vö Gal. 1:19), és Jakab most a jeruzsálemi vezetés része volt.

(Nehéz randevúzni Gal 1:15-24&2:1-10, mint korrelációval Acts 9:26-30, 11:29-30&12:1-25, 15:1-30 és Pál tanúságtétele Acts 22:17-21 problémákat vet fel. Két magyarázat lehetséges. Először, a Acts 9:27 Úgy tűnik, hogy a találkozó nem több, mint egy meghallgatás annak eldöntésére, hogy biztonságos-e Pált a gyülekezethez kötni. Mivel Gal 1:15 a pogányok között való prédikálásra való elhívásából indul ki, Pál talán nem érezte, hogy ennek semmiféle tanbeli vonatkozása lenne pogány szolgálatára: ebben az esetben Gal 1:18 és Acts 22:17-21 ben tett látogatására utalhat Acts 11:29-30&12:1-25, az általa leírt látomással, ami az eseményekhez vezet Acts 13:1-3. pontjában leírt látogatás Gal 2:1-10 pontban leírtak szerint Acts 15:1-30, első missziós útja után. Alternatív megoldásként, lehet, hogy egyszerűen az Gal 1:17-8 három év telt el Pál megtérése és a jeruzsálemi gyülekezetbe való felvétele között, ban ben Acts 9:27; ami Jakab apostolságának elismerését valamivel korábbra helyezi. Én most az utóbbi magyarázatot részesítem előnyben, úgy tűnik, hogy Pál második látogatása, amelynek kizárólag az volt a célja, hogy segélyt szállítsanak a vénekhez (Acts 11:28-30), súlyos üldöztetés időszakában történt (Acts 12:1-25); amikor még az apostolok is csak korlátozottan érintkeztek egymással (vö. Acts 12:17). Szó sincs arról, hogy Pál és Jakab vagy valamelyik apostol közvetlen találkozása történt volna e látogatás során; ami megmagyarázná, hogy Pál miért nem említi meg Gal 1:15-24&2:1-10.)

Péter utasítása a gyülekezetnek, hogy mondja el szökésének hírét „Jakabnak és a testvéreknek”.’ ban ben Acts 12:17 arra utal, hogy Péter távollétében ő volt a gyülekezet hatékony vezetője. Elsőbbsége még inkább megmutatkozik a körülmetélésről folytatott vitában játszott szerepében Acts 15:13-22, ahol a jelek szerint ő kapta ki a végső szót a kérdésben.

Amikor Pál utoljára visszatér Jeruzsálembe, megjelenik James előtt, a vének jelenlétében (Acts 21:18). Ő az egyetlen, akit név szerint említenek, arra következtetve, hogy ő az elismert vezető: bár meg kell jegyezni, hogy a Pálnak tett javaslat egyértelműen kollektív válaszként jelenik meg. A többi apostolról nem esik szó: vagy az identitásukat összevonták a vénségével, vagy, valószínűbb, távolabbi vidékeken működtek.

2.3.4 Más apostolok

Nem tudjuk pontosan, hogy az Újszövetségben hány másik ember kapott „apostol” címet.. Pál, ban ben 1 Cor 15:5-7 azt mondja, hogy Péter látta Jézust, majd a tizenkettőt, majd által 500 testvérek egyszerre, majd James által, majd „minden apostol” által, végül pedig maga Paul. Az összes apostol kifejezés’ lehet, hogy csak utalás a tizenkettőre plusz Jakabra; vagy arra utalhat, hogy még Pál megtérése előtt is voltak mások, akiket apostolnak ismertek el.

Ban ben Acts 14:4 & 14 Pált és Barnabuszt apostolként azonosítják, az ismert apostolok számát hozzák 15. Pál rendszeresen így írja le magát leveleiben.

Andronicus és Junia (Rom 16:7) néha szintén idézik: de vitatható, hogy a kifejezés, „figyelemreméltó az apostolok körében,’ azt jelenti, hogy ők maguk is apostolok voltak, vagy egyszerűen csak azt, hogy az apostolok jól gondolták őket.

'Apostol’ közönséges görög szó volt (jelentése, „akit kiküldenek”, vagy "hírnök") amelyet aztán címként fogadtak el. Meg kell jegyezni, hogy van még három NT hivatkozás, általában nem fordítják „apostolnak”, amelyek szintén használják: John 13:15, 2 Cor 8:23 (újra. Titusz) és Phil 2:25 (Epaphroditus). Mindegyik esetben a szót határozott névelő nélkül használjuk; és egyéb kontextuális támogatás hiányában nem lehetünk biztosak abban, hogy inkább címnek szánják, nem pedig egyszerűen „hírvivőt”’ ezekben az esetekben. A skála másik végén, Jézust is úgy írják le, ’az apostol,’ ban ben Heb 3:1.

2.3.5 Átmeneti szerep?

Az eredeti követelmény a „tizenkettőre’ az volt, hogy tanítványoknak kellett volna lenniük János megkeresztelkedésétől egészen mennybemeneteléig, hogy Jézus tanúi lehessenek’ feltámadás (Acts 1:21-2). Bár ez a kritérium Jamesre nem vonatkozik, sokkal kevésbé Paulnak, egyesek ezzel érvelnek 1 Cor 15:5-8, párosulva 1 Cor 9:1, azt jelzi, hogy az apostolság előfeltétele volt, hogy valóban lássuk a feltámadt Jézust. Ebből azt állítják, hogy az apostolok csak a korai egyház számára voltak. azonban, az ilyen következtetés lényegében körülményes. Bár az ÚSZ-korszak vége után az embereket apostoloknak nevezték példák természetesen nem fordulnak elő a Szentírásban, ezeknek és más részeknek közelebbi vizsgálata jó okot ad arra, hogy kételkedjünk egy ilyen következtetésben.

Először, nézzük újra 1 Cor 15:7-8: – Aztán megjelent Jamesnek, majd az összes apostolnak, és legvégül nekem is megjelent, mint egy rendellenesen születettnek.’ Amikor Pál azt mondja, „Minden apostol,’ egyértelműen nem is azt jelenti, „Mindazok, akik most apostolok,’ nemhogy, „mindenki, aki valaha is lesz;’ mivel a következő szavai világossá teszik, hogy nem önmagát foglalja magában. Ezért ezt a kifejezést csak azokra alkalmazhatjuk megbízhatóan, akik Jézus idejében apostolok voltak’ kinézet. És ha Pál kizárta magát, nem feltételezhetjük, hogy Barnabást is magában foglalta, akit Pállal egy időben először apostolnak neveznek (Acts 14:4). Tehát Barnabásnál van egy apostolunk, akiről nincs egyértelmű bizonyság, hogy látta volna a feltámadt Krisztust.

Pál megjegyzése 1 Cor 9:1, 'Nem vagyok szabad?? Nem vagyok-e apostol? Nem láttam-e Jézus Krisztust, a mi Urunkat??’ szónoki kérdések sorát alkotja, amelyek mindegyike egy-egy alaptételnek ad súlyt; ugyanis, – Milyen jogon ítélkez felettem?’ (lát 1 Cor 9:3 tovább). Itt semmi sem utal arra, hogy megkísérelné meghatározni az apostolság előfeltételeit. Másképp, mi a jelentősége a kérdésének, 'Nem vagyok szabad??'; amely ugyanannak a sorozatnak szerves része?

Ráadásul, Pál tapasztalata jelentősen különbözött a tizenkettőé és Jakabétól abban, hogy Jézus látomását látta a mennybemenetele után. Az emberek ma is azt állítják, hogy látomásaik vannak Jézusról; így még ha az apostolság feltétele is lenne egy ilyen tapasztalatnak, akkor is lehetnek potenciális jelöltek. De hogyan lehetne megítélni egy ilyen állítás érvényességét?

Viszonylag egyszerű volt megállapítani, ki volt valójában Jézussal, és a Szentírásból világos, hogy Mátyás kinevezésekor megfelelő vizsgálatot végeztek. azonban, Pál és Barnabás esetében, akiket csak azután neveznek apostoloknak, hogy kiküldték őket Antiókhiából (vö. Acts 13:1-3 & 14:4), semmiféle vizsgálatot nem javasolnak arról, hogy látták-e Jézust vagy sem. Még annak is, aki teljesen elégedett a Acts 1:21-2 kritérium, az apostollá válás végső soron Isten döntése volt (Acts 1:23-6). Pál és Barnabus esetében a hangsúly a Szentlélek által meghatározott feladatra való kijelölésen volt..

Különösen jelentős, hogy, míg a tizenkettővel szemben az elsődleges követelmény az volt, hogy Jézus tanúi legyenek’ feltámadás (Acts 1:22), ban ben Acts 13:31 Pál és Barnabus határozottan kerüli, hogy ilyen kifejezésekkel írja le magát; fenntartva ezt a szerepet azoknak, akik „találkoztak vele Galileából Jeruzsálembe”.’ Így egyértelmű jelünk van annak, hogy a későbbi apostolok funkcióját ebben a tekintetben lényegesen eltérnek a tizenkettőétől..

Ebből az látszik, míg a tizenkettő (és kisebb mértékben, James) egyedülálló helyet foglaltak el Jézus szemtanúiként’ élet és feltámadás, az újszövetségi időkben felismerték, hogy voltak mások, akiknek az egyházon belüli szolgálata és funkciója feljogosította őket arra, hogy „apostoloknak” nevezzék őket.’ Óvakodhatunk attól, hogy ma ezt a címet használjuk, mert félünk a lelki önhittségtől: de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének olyanok, akiknek hasonló szolgálatuk van, mint a későbbi apostoloké.

2.3.6 Az apostol általános jellemzői

Az apostolokat Krisztus által az egyháznak adott szolgálati ajándéknak tekintették (1 Cor 12:28-9 & Eph 4:11-2). Templomépítők voltak. Ban ben 1 Cor 9:2 Paul kommentálja, – Még akkor is, ha nem lehetek mások apostola, biztosan én vagyok neked! Mert te vagy apostolságom pecsétje az Úrban.’ Tisztán, az általa alapított egyházat apostoli minősítésének jelének tekintette.

A tizenkettőnek nyilvánvalóan természetfeletti szolgálata volt (vö. Acts 5:12). Nyilvánvaló, hogy Pál ezt az apostolság szükséges bizonyítékának tartotta; be 2 Cor 12:12 mondja, „A dolgok, amelyek egy apostolt jelképeznek – jelek, csodák és csodák – megtörtént köztetek nagy kitartással.’

azonban, ezek a dolgok önmagukban nem tesznek apostolt! Fülöp úttörő volt a szamáriai gyülekezetben, és jelek követték a szolgálatot (Acts 8:5-13): de soha nem emlegették apostolként; csak evangélistaként (Acts 21:8). Hogy megértsük, miért, meg kell jegyeznünk az apostolok további két jellemzőjét.

Először, az apostolok olyan férfiak voltak, akik lelki tekintéllyel rendelkeztek az egyházi kormányzat és a tanítás terén (Acts 2:42, 15:2-6, 16:4, 1 Cor 5:3-5, 2 Cor 10:2-11 & Gal 1:8-9). (A doktrinális szerep különösen fontos volt az ÚSZ-i szövegek megírása előtt, mint az evangélium tisztaságának megőrzésének eszköze, és annak meghatározása, hogyan kell alkalmazni az új helyzetekben., mint például a pogányok megtérése. Jegyezze meg azonban, hogy akkor, mint most, A savpróba az volt, hogy bármely tan hogyan viszonyult Jézus konkrét tanításaihoz és a Szentírás meglévő részéhez; és csak azután a tizenkettek és a későbbi apostolok tanításaira (vö. Mk 8:38, Acts 15:7-21, Gal 1:8, 2:2 & 2:14).)

Fülöp esetében ő adta át az embereknek az evangéliumot: de volt egy útlezárás, amikor el kellett juttatni őket egy olyan helyre, ahol megkaphatják a Szentlélek erejét. Ezt mindaddig nem távolították el, amíg a szamáriai egyház az apostolok szolgálata alá nem került (Acts 8:14-25).

Ahogy korábban megjegyeztük, az apostol jelentése: ’küldött,’ vagy, ‘akit küldenek.’ Bár nem kérdés, hogy a Szentlélek Fülöpnél volt, nem kapott konkrét felhatalmazást az egyháztól, hogy Szamáriában hirdesse az evangéliumot. Mint olyan, volt kenete; de nem az egyház alapításához szükséges tekintélyt.

A másik kulcsfontosságú megkülönböztető jellemzője annak, aki egyszerűen egyházat alapít, és egy apostol között, úgy tűnik, hogy a Szentlélek konkrét megbízatása e feladat ellátására.. Mint Philip, akik az antiókhiai gyülekezetet alapították (Acts 11:19-21) sehol sem említik apostolként. Bár az egyházat az apostolok fennhatósága alá vonták azzal, hogy Barnabust küldték ki képviselőjüknek (Acts 11:22-4), Lukács sem itt, sem korábban nem írja le Barnabust apostolként; egyszerűen „jó emberként”., tele Szentlélekkel és hittel". Akár olyan későn is Acts 13:1 csupán a „próféták és tanítók” közé sorolja.’ De miután a Szentlélek parancsára az antiókhiai gyülekezet kiküldi Pált és Barnabuszt, mindkettőjüket apostoloknak kezdi nevezni. (Acts 14:4).

Vegye figyelembe, hogy nem arról van szó, hogy a jeruzsálemi apostolok arra utasították az antiókhiai gyülekezetet, hogy ily módon nyúljanak hozzá; és nincs bizonyíték arra, hogy bárki is jelen lenne, akit már elismertek apostolnak. Ez a Szentlélek kezdeményezése volt (Acts 13:2 & 4) amit a helyi egyház elismert és jóváhagyott (Acts 13:3 & 14:26-7). Jóllehet a spirituális tekintély legalább részben attól függ, hogy az egyházon belül van-e helyes kapcsolat más, Isten által rendelt tekintélyekkel: az apostoli elhívás lényegében Isten hívása, ahogy Pál maga hangsúlyozza a Gal 1:1.

Azt is meg kell jegyezni, hogy minden apostolnak volt transzlokális szolgálata; egynél több gyülekezet létrehozásával vagy felügyeletével foglalkozik. Ez nem feltétlenül jelentette azt, hogy sokat utaztak: azt mondják, hogy a hétköznapi hívők voltak, nem az apostolok, akik felelősek voltak a templom kezdeti kirobbanásáért Jeruzsálemből (Acts 8:1-4). James úgy tűnik, ideje nagy részét Jeruzsálemben töltötte: de levele az egyház egész zsidó szárnya iránti aggodalmát demonstrálja (Jas 1:1).

Pál megjegyzése 1 Cor 9:2 , – Még akkor is, ha nem lehetek mások apostola, biztosan én vagyok neked!’ érdekes, mivel ez jelzi, hogy Pál relatíve tekintette az apostolságot. Lehet, hogy az egyház egésze nem tekint egy emberre apostolnak; de mindazonáltal legyen apostola annak valamely részének. Ezt a gondolatot is látjuk benne Gal 2:6-9 ahol Pál megfigyeli, 'Istenért, aki Péter szolgálatában dolgozott a zsidók apostolaként, a pogányok apostolai szolgálatában is dolgozott.’ Úgy tűnik, hogy az apostolságnak vannak fokozatai, a helyi egyháztól a világméretű egyházig. Ha ez a helyzet, óvakodnunk kell ma a kifejezés használatától, mindaddig, amíg gondosan meghatározzuk az ilyen minisztériumok korlátait, és nem hagyjuk, hogy a cím a személyes elismerés eszközévé váljon?

(Vissza a tartalomhoz / olvasson tovább)